Tűpárna és habverő

Hosszú hallgatás után

Az elmúlt 4 évhez képest szokatlanul nagy kihagyás után jelentkezem ismét. Sokminden változott: az ország, a napi rutin, és sajnos nem volt/nincs időm azokra a kedvelt tevékenységeimre, amelyek kikapcsolnak, pedig nagyon rám férne. Kisebb kihagyás után újra egyetemen vagyok, ráadásul Budapesten. Azaz amikor ezt írom, épp a vonaton, útban hazafelé, három órával magam mögött, legalább tizenkettőt még magam előtt tudva. (És mire ez a szöveg a blogba kerül, már otthon üldögélek.) A vonatozásban az a jó, hogy rákényszeríti az embert egy kis én-időre.

Lassan két hónapja nem volt időm írni, pedig egy bejegyzés-sorozat ötletével jöttem el otthonról. Ha megkérdezik (és hetente többször teszik ezt), hogy milyen Budapesten, nagyon más-e, nem is igen tudom rá a választ. Ami elsőre nagyon más, az később is idegen marad. A léptékváltás hatalmas, nem csak a terek, épületek szempontjából, hanem itt sokkal több a “nagyon”. Ez mondjuk nem újdonság, hogy a nagyvárosok vonzák a végleteket és a furcsa embereket. A részletek viszont mégsem annyira másak. Itt is ugyanaz vagy, mint otthon, itt is ugyanúgy folyik az egyetemi munka, bevásárlás, főzés, telnek a napok. Telnek, de sokkal gyorsabban. Sokan panaszkodnak a felgyorsult időre, de mindeddig nem tapasztaltam meg, hogy milyen is az. Hiányzik a két kézzel, nem “parancsra” történő alkotó tevékenység, kezdve a rajzolástól (Kézzel rajzolni? Ugyan, arra nincs idő, rohanni kell valahová előre.) a kreatívkodáson, új helyek felfedezésén át az új receptekig, azaz minden, amiről a blog szól.

Azért mégis készült két olyan étel, amelynek a blogban a helye. Sőt, többször is elkészítettem őket, mire minden együtt állt ahhoz, hogy bejegyzés szülessen. Hol elfogyott, mire lett időm fotózni, hol a fény nem volt jó. Tény, hogy még mindig nem találtam meg a tökéletes díszletet a fotókhoz, de már az is haladás, hogy elkészültek.

Nem ígérhetem, hogy visszatér a bejegyzések régi gyakorisága, de azért igyekezni fogok. 🙂

a5860bcb203d289665dc0e14a5d6f20f

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!