Tűpárna és habverő

Erdővidéki kúriák 3.

 A reneszánsz reneszánsza, avagy hello újra miklósvári Kálnoky kastély!
Legutóbb 2015 szeptemberében jártunk erre, épp a munkálatok kellős közepén. Gyanús szemekkel méregettek, de aztán, megértve, hogy mégiscsak van valami közöm a szakmához, hagytak körülnézni. Mint mikor a beöltözött rezidens orvost beengedik egy műtétre leskelődni. Szanaszét heverő „testrészek”, altatásban lévő öreg hölgy.
 
Ezzel a képpel búcsúztunk el egymástól szűk két éve. Azóta befejeződött a restaurálás, újraéledt a kastély és a kastélykert, tavasszal megnyitott kapuit az Erdélyi élet múzeuma. Bár itt a kapunyitás kapcsán megjegyezném, hogy nem mindegy, melyik nap és milyen időpontban érkezünk, érdemes előre tájékozódni itt.
Nyitásra, délben érkezünk. Idegenvezetés csak egész órákban indul, még csatlakozhatunk az előttünk érkezőkhöz. Már a kovácsoltvas kapu is más képet mutat, mint legutóbb, a kastély is teljes pompájában fogad.
 
 
Minden terem berendezése különböző témákhoz kapcsolódik (az Úr Háza, az Asszony Háza), és más-más korok stílusában rendezték be őket. A kedvencem (és gondolom, még sokaké) a reneszánsz loggiában berendezett hímzősarok.
 
A lakószobának berendezett helyiségekhez mosdók is tartoznak, a lehetőségekhez mérten korhű hangulatban berendezve.

A pinceszint rendezvények helyszínéül szolgálhat, vendégfogadásra alkalmas, illetve egy korabeli konyhának is helyet ad.
 
 
 
A kastélybelső bejárása után a kertben is sétálhatunk, körbejárva a kétarcú épületet. A főhomlokzatot a klasszicista portikusz uralja, míg az ellentétes és oldalsó homlokzatokon a reneszánsz stílus mutatkozik meg. Belegondolva, mindkettő egy tőről fakad, így teljes a harmónia.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
A következő állomás Nagyajta, Miklósváron áthaladva a következő falu. Az első célpont a gótikus erődtemplom, amelyet épp a közeljövőben kezdenek restaurálni. Ismét egy rácsodálkozás, hogy nicsak, ilyenünk is van? Kőfalak, bástyák, lőrések és szuroköntő nyílások, ahogy az az erődépítés nagykönyvében meg vagyon írva.
 
Különlegesség a várfal tetejét díszítő pártázat (ezen a vidéken csak a gyergyószárhegyi Lázár kastélynál láttam hasonlót), és hogy működnek még az ablaknyílások fából készült lezárásai.
 
 
 
Sajnos nem jutunk be a kapun, ebből a szempontból rossz volt az időzítés.
Egyébként a templomhoz vezető út mellett áll a Tour Info felirat mögött „rejtőzködő” papilak. 
Nagyajtán nem csak erődtemplom áll, hanem két kúria is, bár egyikük sem remek állapotban. Ki ezért, ki azért…
Először a 19. század végi Donáth kúria fehér kapulábai tűnnek fel, ívelt párkánnyal, alatta búzakalász-motívum.
 
A gyalogkaput befalazták, a kapuláb párja hiányzik, biztosan nem fért be köztük a traktor… Van viszont pléh kapuszárny. És nagyjából ennyi is, amit az ember láthat, mivel a kapun lánc, nem is úgy néz ki, hogy túl gyakran nyitogatnák. Alatta talán be lehetne férni, de a kúszva elkövetett birtokháborítás valahogy elrettentőbbnek tűnik, mint mászva.
A főépület a hátát mutatja az útnak, láthatjuk az íves ablakokat és a kamraablak még eredeti rácsozatát.
 
A tetőn új cserép, a falak frissen festve, tehát veszélyben már nincs az épület. Az udvaron a gazdasági épületek is állnak, bár meglátszik rajtuk az erőteljes TSZ múlt.
A kúria szomszédja sem hétköznapi. 

A 18. század végi Cserey kúriát a kanyaron után, az út túloldalán találjuk. Egyetlen ismertetőjele, ami alapján még beazonosítható, a manzárdtető.
 
 
Hátrafele és oldalirányban is egy-egy új épületrésszel bővítettek, amelyek nagyon esetlenül kapcsolódnak a régi maghoz. A főbejárat kúriás-tornácos, de valószínűleg ma már egy lebutított változatát láthatjuk.
 
 
A falakat szürkére festették, a tető fedése sem autentikus. A Kálnoky kastély rézből készült csatornái után elég nagy kontrasztot képeznek a Cserey kúria rézszínű csatornái. A tipikus olyan, mintha, de mégsem – esete, ami sokszor rosszabb, mintha meg sem próbálnának valamit mímelni.  Nagy „kedvenc” még a tükröződő üvegezésű bejárati ajtó és ablakok.
A közbirtokosság-állította nagy és új székely kapunak számomra elég negatív üzenete van, miszerint nagyon székelyek vagyunk, hagyomány, hazaszeretet, ősök stb., stb., és ezt egy látványos gesztussal jól meg is mutathatjuk a világnak, de az épített örökség tisztelete vagy legalább nem bántása már nem megy olyan jól… Kirakat-hagyomány?
Persze, még mindig jobb így, mintha az épületet hagyták volna teljesen összeomlani. Az anyagi források hiánya kényszermegoldásokat szül.
Legalább ma sem láttunk romokat, már ez is valami.

 

 

Címkék: ,

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!